Világ (1557 Oldal)

Emmanuel Macron francia elnök szeretné végre „tisztázni” Törökország helyét a NATO-ban
„Párbeszédet kell folytatni Törökországgal, de rendíthetetlenek kell lennünk.” Emmanuel Macron francia elnök szerint erre a megközelítésre van szükség az Erdogannal kapcsolatban, akivel jelenleg „mély különbségeink vannak”, jelentette ki a francia...
16:11 Március 25, 2021
Politika 4312 1 хвилина

Megkezdődött a tagállami vezetők csúcstalálkozója
A csúcstalálkozóra videóösszeköttetésen keresztül kerül sor.
14:31 Március 25, 2021
Politika 2008 1 хвилина

Az Európai Unió az emberi jogok megsértése miatt kibővítette szankcióit a világ számos országával szemben
A múlt év decemberében jóváhagyott, az emberi jogok megsértéséért járó szankciók Globális mechanizmusa részeként március 22-én a külügyminiszterek Európai Tanácsa úgy határozott, hogy 11 személlyel és 4 jogi személlyel szembe szankciókat vezet be.
12:51 Március 25, 2021
Politika 3119 1 хвилина

Miről beszélt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány nappal az EU-csúcs előtt?
A Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott telefonbeszélgetés során Charles Michel, az Európai Tanács elnöke megjegyezte, hogy „az EU és Oroszország közötti kapcsolatok alacsony szinten vannak”, és az ezeket a kapcsolatokat akadályozó problémák „más i...
12:13 Március 25, 2021
Politika 3202 1 хвилина

Szigorítja az EU a vakcinák exportjára vonatkozó kritériumokat
Szerdán bejelentette az Európai Bizottság, hogy új kritériumokat vezet be a koronavírus elleni oltóanyagok unión kívüli exportjára vonatkozóan, így kívánja fokozni a vakcinák kivitelének átláthatóságát.
11:04 Március 25, 2021
Politika 1992 1 хвилина

Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea
Észak-Korea két újabb rakétát lőtt ki a Japán-tenger felé – közölte csütörtökön Dél-Korea és Japán, határozottan tiltakozva a phenjani rezsim újabb rakétakísérletei miatt.
10:30 Március 25, 2021
Politika 2787 1 хвилина

ENSZ: Nyomozócsoport a belarusz hatóságok túlkapásainak kivizsgálására
A belarusz hatóságok kormányellenes tüntetőkkel szembeni állítólagos túlkapásainak kivizsgálása céljából hagyta jóvá szerdán az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) egy nyomozócsoport felállítását.
09:29 Március 25, 2021
Politika 4497 1 хвилина

Dominic Raab NATO-összefogást sürget az orosz fenyegetések ellen
Összehívja Dominic Raab brit külügyminiszter a NATO szövetségeseket, hogy együtt szálljanak szembe az orosz fenyegetéssel, ezáltal biztosítva, hogy Oroszország ellenséges tevékenysége valós következményeket vonjon maga után.
09:01 Március 25, 2021
Politika 2322 1 хвилина

Az AstraZeneca „rejtett” vakcinái Brüsszelben is felkorbácsolták a kedélyeket
A La Stampa napilap beszámolója szerint összesen huszonkilencmillió adag AstraZeneca-vakcinát találtak az olasz hatóságok egy Róma közelében lévő településen, amiket a gyártó feltehetőleg az Egyesült Királyságba akart szállítani. A hír Brüsszelben...
07:48 Március 25, 2021
Politika 2223 1 хвилина

Patthelyzet jöhet az izraeli választások után
A keddi parlamenti választások szavazatainak közel 80 százalékos feldolgozottságánál két parlamenti mandátummal vezet a Benjámin Netanjahu miniszterelnököt támogató tömb – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a Ynet szerda reggel.
20:01 Március 24, 2021
Politika 1889 1 хвилина

Von der Leyen: az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra nézve
Az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra nézve - állapította meg vasárnap kiadott közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a német alkotmánybíróság által május 5-én hozott, az Európai Közpo...
15:01 Május 11, 2020
Események 3945 1 хвилина

130 főt letartóztattak Németországban az erőszakossá vált tüntetéseken
Letartóztattak 130 demonstrálót Németországban, akik az új koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések ellen tiltakoztak. Szombaton több megmozdulás is erőszakossá vált.
14:07 Május 11, 2020
Események 3671 1 хвилина

Irán meglőtte saját hajóját, halottak is vannak
Egy kísérőhajót talált el az iráni hadsereg rakétája a célpont helyett az Ománi-öbölben tartott hét végi hadgyakorlaton.
13:51 Május 11, 2020
Események 3272 1 хвилина

Robbantások Kabulban
Négy pokolgép robbant fel Kabulban hétfőre virradóra, négy civil, köztük egy gyerek könnyebben megsebesült – jelentette be az afgán főváros rendőrségének szóvivője, Firdausz Faramarz. Afganisztánban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és a tálibo...
13:35 Május 11, 2020
Események 3239 1 хвилина

Több mint öt kiló marihuánát találtak egy nigériai dílernél Budapesten (videó)
Több mint ötkilónyi marihuánát és feltehetően kokaint is találtak egy nigériai férfinél, akit Budapest VII. kerületében vettek őrizetbe.
13:21 Május 11, 2020
Események 3593 1 хвилина

Tűz eset miatt több halottja van egy orosz illegális idősotthonnak
Egy Moszkva környéki illegális idősotthon tűzesetében tíz ápolt halt meg hétfőre virradóan, több ember állapota válságos – közölték a TASZSZ orosz hírügynökséggel az esethez kivonuló sürgősségi szolgálatok.
11:44 Május 11, 2020
Események 5161 1 хвилина

Mexikóban 25 holttestet találtak egy tömegsírban
Legkevesebb 25 holttestet találtak egy tömegsírban a nyugat-mexikói Jalisco állam El Salto nevű településének egyik farmján.
22:49 Május 10, 2020
Események 3466 1 хвилина

Tüntetők szálltak meg bevásárlóközpontokat Hongkongban
Hongkong több bevásárlóközpontjában kormányellenes megmozdulások voltak vasárnap, több tucat tüntető adott hangot a kínai kormányzattal és a rendőrséggel szembeni elégedetlenségének.
21:41 Május 10, 2020
Események 3978 1 хвилина

Öngyilkos lett egy magyar a hetekig karanténban lévő óceánjárón
Az Atlanti-óceán közepén lett öngyilkos egy brit óceánjáró fedélzetén egy, a hajón dolgozó magyar kirándulásszervező. A Carnival Breeze a koronavírus-járvány miatt hetek óta vesztegelt a Bahamákon, most azonban már a hajózási társaság 1300 munkatá...
21:30 Május 10, 2020
Események 3737 1 хвилина

Cápa ölt meg egy szörfözőt Kaliforniában
Cápatámadásban halt meg egy szörföző Kaliforniában egy Santa Cruz megyei strand közelében.
21:10 Május 10, 2020
Események 4273 1 хвилина
Kárpátalja
Az Ukrzaliznicja nappali vonatot indít a Csap–Lemberg vonalon
21:25 Július 11, 2025
Tűz ütött ki egy ólban Kökényesen, egy kiskorú megsérült
20:06 Július 11, 2025
Kárpátalján elfogtak egy diverzióval gyanúsított férfit: orosz megbízásra felgyújtott egy postahivatalt
19:07 Július 11, 2025
Egy részeg női sofőr hat autót tört össze Ungváron
18:07 Július 11, 2025
Mosoly és lélegzet - Máltai gyermektábor Beregszászon (videó)
17:21 Július 11, 2025
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
Az ukrán reálbérek a háború előtti szintre estek az infláció ugrásszerű növekedése miatt
22:00 Július 11, 2025
Zelenszkij ismertette, mely országok állapodtak meg, hogy Patriot rendszerek szereznek be Ukrajnának
21:41 Július 11, 2025
Ukrajna meglepi a világot a saját fejlesztésű légvédelmi rendszerekkel – Elnöki Hivatal
19:40 Július 11, 2025
A Kijevben tegnap lelőtt SZBU-s ezredes kulcsszerepet játszott a Kurszki terület elleni ukrán offenzívában – NYT
18:48 Július 11, 2025
Budanov szerint az oroszok 10 km mélyen akarnak behatolni Dnyipropetrovszk megyébe
18:26 Július 11, 2025
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
Írország új vizsgálatot indított a TikTok ellen
22:38 Július 11, 2025
Rekordgázsiért veri véresre egymást a vitathatatlan trónért Uszik és Dubois
22:18 Július 11, 2025
Szexuális erőszak és kínzás miatt pereli be egy észak-koreai nő Kim Dzsongunt
20:48 Július 11, 2025
Amerikai atom-tengeralattjáró érkezett Európába
20:28 Július 11, 2025
Budanov: Trump következetes ember, további légvédelmi rendszereket fog szállítani Ukrajnának
19:50 Július 11, 2025
Több hír a világból